A község határában 10. századi magyar-, valamint 10.-11. századi szláv temetkezési helyet találtak. Szilas elszakadt és önállósult a Csallóközben lévő Szakállas községcsoporttól. Erre utal a Szalontaszakállas (ma Apácaszakállas) metáliából település. 1276 körül a felső rész, mely a Dudvág folyó mentén húzódott a győri püspökség tulajdona volt, az alsó rész az esztergomi érseké. 1327-ben Clara, Ekli András leánya a Vöstű nevő földet vejének, Szilasi Dénesnek adományozta. 1360-ban a községet az érsekéli esztergomi érsekség nemesi székéhz csatolták Örs, Gadóc, Czudor-Illés, Ontopa, Rócháza, és Kistany községekkel együtt. Egy hadi-hivatali egységről volt szó, mely független volt Komárom vármegyétől, idővel azonban ezt az önállóságot megmételyezték. A hadi megmozdulások idején kötelességük volt a nemeseknek részt venni a bandériumban, vagy maguk helyett előállítani egy fegyverest. Ezen kötelességeiken túl védelmezni kellett az érseki birtokot. Ezekért a szolgálatokért az érsek nem fizetett, viszont használati jogot kaptak, melyeket a leszármazottak is örököltek bérbeadás jooga nélkül. Amikor a nemes megvált földjétől, ez természetesen visszakerült az érsek tulajdonába, aki szabadon rendelkezett és belátása szerint adta bérbe bárkinek. Az előjog tehát nem vonatkozott a nemesre, csupán csak a földre, melyet „kegyesen“ az érsektől kapott. Amikor a nemes erről a kúriális telekről elköltözött, elvesztette a rá vonatkozó jogot, ami állandó torzsalkodáshoz vezetett az érsek és a nemesek között. Az érsek a hozzá hűséges befolyásos nemesi családokból választott ispánt. A magisztrátus többi tagját maguk választották egymás között. Többen közülük községünkből származtak, ezek főleg a laki és szilasi Pázmány család tagjai voltak. Az érsek „híveimnek“ szólította nemeseit, ők viszonozásként „hív jobbágyaid“. A nemesek pecsétjeiken többnyire a családi címerek kivont kard motívumait hazsnálták, de régebbi családi címerük nem volt. Ez a katonai elkötelezettséget jelképezte, ami jellemző volt rájuk. Röviden ilyen volt a helyzet az esztergomi érsek nemesi székének környékbeli településein, tehát Szilason is. A török hadjáratok idején a község elpusztult, később benépesítették, Apácaszakállas és Szakállas lakosai telepedtek le. Szilas sosem fizetett adót a töröknek, hasonlóan mint az egész Csallóköz, de ez az oszmánokat nem akadályozta meg a folyamatos fosztogatásban. Oláh Milkós 1554-ben készített nemesi kúriák összeírásában hat nemesi kúriára találunk utalást. 1585-ben Bajcsy János lemond kúriális telkéről nagybátyja Bajcsy Sebestyén javára Ürögi részjószága fejében. 1614-ben Bajcsy István bérbe adja birtokát Kálmán Istvánnak, 1624-ben egy másik részt Dancsy Gáspárnak. 1638-ban Pázmány Péter és Ferenc bérbe adták kúriális telküket Laky Mihálynak, Pázmány Katalin és Mihály György Szabó Tamásnak és Pázmány Magdolnának. 1643-ban, Bajcsy Katalin, Fodoróczky Mihály felesége testvérei és saját birtokát, valamint a nemesi telek felét az örökséggel együtt eladták Kálmán Istvánnak. Ezekben a viharos időkben a községben gyökeret vert a potestantizmus, mely 1567-ben ketté osztotta a települést: reformátusokra és evangélikusokra. A magyarok a református vallást választották, hasonló volt a helyzet Szilason is, mégis többségük a katolikus valláshoz húzott, ami az esztergomi érsek birtokán érthető volt. II. Rákóczy Ferenc utolsó Habsburg-ellenes felkelése idején (1703-1711) a Csallóköz a kurucok fontos hadászati támaszpontja volt, ahol a lakosság szimpátiával kísérte a hadi cselekményeket. Annak ellenére, hogy Szilas nem volt jelentős harcterek színhelye, biztosan a kurucok és a labancok is megjelentek több alkalommal a településen. Ebben az időben legnagyobb birtokrészek a vajkai és az érsekléli nemesi szék ispánjai kezén volt. Mindkét szék vigyázó szemmel őrködött az önállósága felett, de az ispánjaik közösek voltak. Ezt támasztja alá Bél Mátyás Komárom vármegye 1730 körüli leírása, melyből megtudjuk, hogy Szilas Managetta György tulajdona, aki ugyan osztrák ember, annak ellenére mégis vannak érdemei. Bél Mátyás szerint a községben hasonló jogokra tart igényt a Pázmány család is. Lényegében ilyen helyzez uralkodott Szilason a 18. Századelső felében. Ezért talán érdemes megemlíteni röviden a nemesi szék ispánjainak a nevét, akik a község tulajdonosai voltak: a 18. Század elején Maholányi József királyi személynök és a királyi kamara tanácsosa, utána Paliska György helytartói tanácsos, a királyi tábla érseki elnöke, Managetta György, királyi tanácsos, a királyi kancelária referendáriusa, Scherudan Bertalan, őt követte Rimanóczy Antal tiszttanácsos, 1765-től Balogh László helyhatósági tanácsos, 1783-tól a várkonyi és bősi gróf Amade család tagjai: Tádé, 1808 Ferenc, 1824-1832 Tádé, ezt követőem az ispáni szék betöltetlen maradt, 1842-től az utolsó ispán fogarasföldi gróf Nádasdy László volt, Komárom vármegye örökös ispánja, cs. és kir. Kamarás és valódi belügyi titkos tanácsos. Addig az igazán kis lélekszámú település (1787-ben 38 házban 342 ember, 1828-ban 52 házban 309-en éltek) adójuk egy részét ezeknek az ispánoknak szolgálták be. 1786-ban a községen elpusztította az árvíz. 1799-ben Vályi András K. Röviden így jellemzi a települést: „ Szilas. Szabad puszta Komárom Várm., földes Urai Gr. Amade és több Uraságok, fekszik Ekecshez nem messze, melynek filiája“. Az 1848/49-es magyar szabadságharc eszméit örömmel fogadták Szilas lakosai is annak reményében, hogy a magyarok kezükbe vehetik saját sorsuk irányítását. A honvédseregbe bevonult 5 helyi lakos, akiket a Hont-, Komárom-, Nógrád-, és Esztergom önkénteseivel a 17. Honvéd seregbe soroltak. 1849. Júniusának utolsó hetében az 1849. Június 21-én zajló Nyárasd melletti csata után a községben táborozott a honvédség 8. Katonai alakulatának egy része. Kosztolányi Mór ezredes itt készített néhány írásos beszámolót az ütközetről. A katonai egységek innen húzódtak vissza a komáromi erődbe. 1848 után a nemesi székek intézménye már nem létezett, mert egy 1855-ben kiadott rendelet megszűntette. Ezzel Szilas fejlődése – a fontosabb Szakállas árnyékában – még többer veszített jelentőségéből. A földek kisnemes családok kezére kerültek, jelentősebb földesúr nem volt a településen. 1851-ben Fényes Elek a következőket írja: „Szilas, az érsekléli pap nemesi székhez tartozó magyar falu Komáromhoz 3 1/4 mfd. a pozsonyi országúton belül Ekecstől délre 1/2 órára, 327 lakos, közt 215 kath, többi ref., határa 1873 hold, melyből 905 hold szántó, 16 hold szőlőés gyümölcs, 426 hold legelő, 390 hold kaszáló, 36 hold beltelek és 5 hold füzes. Fekete porhanyós földje igen termékeny. Bora jól elkel. Rétje és legelője közt sok lapos találtatik. Van itt egy nagyszerű olajütő, mely 2000 r. f. jövedelme. Birtokosai a falunak: Pázmány, Poda, Kasza, Kossa, Végh, Pálffy, Csóka családok.“ A település 60 nemesi családjában 214 katolikus, 110 református és 3 zsidó. Természetes, hogy a községben több hűbérnöki család is volt (a földhöz nyugdíjak is tartoztak, melyeket a hűbér-úr adományozott), és ahogy azt Fényes Elek említi, ezért egészítsük ki a névsort vezetéknevekkel: Bajcsy, Beke, Bese, Bogár, Bugár, Csepy, Domonkos,Kardos, Király, Kuna, Laky, Nagy, Szénássy, Szűcs, Tóth és Vavrovics. Ebben az időben már nem találjuk a községben az Adomány, Botth, Csémy, Csukás, Farakas, Hegedűs, Kálmán, Lénárt, Valentényi és Zákány családokat. 1873-ban és 1899-ben tűzvész pusztított a községben. 1875-től Szilas szolgabírói székhely leett. Annak ellenére, hogy a településen nem volt módosabb földesúr, a községet ismertté tette lótenyészete. 1885-ben megalakították a 15 tagú Tűzoltó testületet, melynek műszaki felszereltségét a község biztosította (kézi tűzoltófecskendő, öntözőcső, kampók, létrák, lapátok, villák, stb.). Több leírás nyíltan tudósít a település vagyoni állapotáról: 1893-ban a legnagyobb vagyonrészek Végh Mihály (115 k. h.) tulajdonában volt, 1897-ben Molnár János (180 k. h.), bérelte azonban Végh Mihály birtokrészeit is, 1911-ben 117 k. h. a Perbetén élő özv. Végh Mihályné tulajdonában volt. Az I. világháború kirobbanása sok szenvedést és megpróbáltatást okozott az egyszerű embereknek, 11 helyi lakos vesztette életét különböző harctereken.

Az 1918-as esztendő gyökeres változást hozott a község életében. Szilas az újonnan létrejött Csehszlovák Köztársaság része lett, de az egyszerű emberek élete lényegében nem változott. Látástól vakulásig robotoltak, hogy el tudják tartani családjukat. A lakosok továbbra is mezőgazdasági munkából éltek. 1924-ben bogyai Komjáthi István irányításával átszervezték a helyi önkéntes Tűzoltó testületet, 1925-ben új kézi tűzoltófecskendőt vásároltak. 1926-ban strájkba léptek a mezőgazdasági munkások. Az iskola, plébánia, és más intézmények továbbra is Lakszakállason voltak. Az 1938. November 2.-i Bécsi arbitrázs értelmében Szilast visszacsatolták Magyarországhoz. A II. világháború kirobbanása (1939-1945) ismét szenvedést és megpróbáltatást hozott Szilas lakosainak. 1940-ben dr. Pázmány Zoltán (120 k.h.), és Végh Kálmán (56 k.h.), 1944-ben Végh Kálmán (53. K.h., községi bíró is egy személyben) és ifj. Végh Mihály (52 k.h.) voltak a legnagyobb birtokrészek tulajdonosai. Abban az időben a határban búzát, rozst, zabot, burgonyát, lent, cukorrépát termeltek, gazdasági állatokat csak kis mértékben tartottak. A II. világháború harcterein 10 szilasi lakos vesztette életét. A helyi temetőben egy német katonát is eltemettek, földi maradványait 2002. Május 16-án exhumálták és átszállították Važec községbe. Szilason 1945. május 31-én fejeződött be a háború. Sajnos ezt követően sem köszöntöttek rájuk békés napok, bezárták a magyar tanítási nyelvű iskolákat, a magyar nemzetiségű lakosokat megfosztották állampolgárságuktól. 5 családot kényszermunkára szállítottak Csehországba (1948 után hazatértek), a Csehszlovákia és Magyarország közt zajló lakosságcsere nem érintette a községet. 1948 után a helyzet fokozatosan javult, békésebb napok következtek: ismét megnyitották a magyar iskolákat, az emberek visszakapták állampolgárságukat, társadalmi átalakulás kezdődött, ami Szilast is érintette: a község fokozatosan átváltozott szocialista faluvá. 1948-ban a település nevét Brestovecre változtatták. Az újonnan létrehozott Helyi Nemzeti Bizottságot dr. Pázmány Zoltán nagybirtokos házában helyezték el. 1949-ben megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete, a CSEMADOK helyi szervezete. 1951-ben létrejött a Helyi Nemzeti Bizottság. Tovább alakultak az engedélyezett társadalmi és kulturális szervezetek. AZ Ifjusági Szervezet mellett sikeres tánc- és színjátszó csoport tevékenykedett. 1952-ben a kastélyt átalakították iskolára, melyben három tanterem volt. 1953-ban a HNB épületének egy részét kultúrházzá alakították. 1953-ban megnyitották Lakszakállason a körzeti iskolát, ami a szilasi iskola fokozatos leépítését és bezárását jelentette. Megjavították és megszilárdították az utakat, új járdákat építettek. 1955-ben létrehozták az óvodát. 1956-ben az iskolát kétosztályosra szűkítették. Az individuális lakásépítési akcióban új családi házak épültek és a régieket felújították. 1960-61-ben felépült a Jednota f. sz. élelmiszer üzlete és vendéglője, elkészült a község közvilágítása. 1964-ben átadták az EFSZ új épületét, ahol az iroda- és szociális helységek kaptak helyet. 1965. Június 21-e és július 10-e között (a víz csak 1965. Szeptember 2.-án vonult teljesen vissza) pusztító katasztrofális árvíz óriási károkat okozott a községben, 35 ház leomlott, 86 megkárosodott. Főleg a régi agyagból és vályogból készült házak rongálódtak meg. A község újraépítésénél nagy segítséget nyújtott a Privigyei és a Novy Jičini járás, 36nházat építettek fel. A község arculata nagyban megváltozott. Szilas viszonylag gyorsan kiheverte a megrázkodtatásokat és az élet ismét visszatért régi medrébe. 1966-69 között felépület az új kultúrház és a HNB (ma KH) épülete, ami ma is uralja a települést. 1975-ben egyesítették Bogya, Szilas és Lakszakállas Egységes Földműves Szövetkezeteit lakszakállasi székhellyel (1975-től a Csehszlovák - Magyar barátság nevet viselte). 1976-ban a HNB környékét parkosították, 1977-ben megszűntették a tanítást az alapiskolában, a gyerekek a lakszakállasi alapiskolát látogatják. 1986-ban elkezdődött a községben a Temető soron az új családi házak építése. 1989-ben kibővítették a községi vízvezeték-hálózatot. 1989 novemberében véget ért a kommunizmus uralma, elkezdődhetett az emberi jogok visszaállítása, a szabad vallásgyakorlás, a cenzúra eltörlése, vállalkozási kezdeményezés stb. A másik oldalon viszont felszínre kerültek olyan gondok, mint a munkanélküliség, üzemek bezárása, munkahelyek hiánya és a gazdasági válságot kísérő negatív jelenségek. Az emberek kezdik elveszíteni türelmüket, mindig nagyobb méreteket ölt a bizonytalanság és elégedetlenség, romlanak az emberek közti kapcsolatok stb. Mindez csak fokozódott 1993. január 1.-je után, amikor létrejött az önálló Szlovák Köztársaság. Ennek ellenére Szilason nem állt meg az élet, 1991-ben átadták az új futballpályát és folytatódik a település rendszeres építése. Megkezdődött a magánvállalkozás is. A szilasi gazdasági udvar még mindig a lakszakállasi mezőgazdasági szövetkezet része, mely napjainkban is kitűnő eredményeket ér el. 1993-ban jóváhagyták a község címereit. 1994-ben a községi vízvezetéket rákapcsolták a bősi közös hálózatra. A Kavicsgödörtavat kitisztították és halakat telepítettek bele. 1996-ban elkezdődött a községben a gázvezeték-hálózat kiépítése és a vízvezeték-hálózat bővítése. A Keramoprojekt cégnek turistaháza van a községben, Vítek Magdolna magánvállalkozó a „Faluvégi” vendéglőt és a „Donna” élelmiszer-üzletet üzemelteti, Ágh László vállalkozó tulajdona a vendéglő és az élelmiszer-üzlet. 1997-ben gázművesítették a községi hivatalt és az óvodát, 1998-ban vízelvezető árkot hoztak létre a Temető soron, 1999-ben kibővítették a telefonhálózatot és bevezették a gázt a kultúrházba. 2001-ben felújították és átfestették a református haranglábat, 2002-ben vízelvezető árkot létesítettek a Kis utcában és modernizálták a gyermekjátszóteret, 2003ban befejezték a községi hivatal és a kultúrház komplex felújítását. 2004-ben felújították és befestették a katolikus haranglábat. Szilas fejlődése biztosan nem feneklik meg, mikor adva van a lehetőség, hogy kapcsolatot építsenek ki a közkedvelt megyeri termálfürdővel és a község jó irányítása biztosíték lehet arra, hogy a jövő boldogabb legyen, mint a jelen.
Érdekes a község létszámának alakulása. 1869-ben 312 lakosa volt, 1900-ig ez a szám 250-re csökkent, majd fokozatosan emelkedett. 1910-ben 267-en éltek Szilason, 1940-ben ez a szám 363-ra emelkedett, a létszámnövekedést a II. világháború eseményei sem gátolták, így 1948-ban már 428, 1961-ben 522 lakosa volt, 1970-ben 574 és 1980-ban 586 lakosa volt a községnek. Ez a szám 1991-ben 494-re, 1995-ben 503-ra és napjainkban 484-re változott.

TERMÉSZET

A határ a Duna menti síkságon Csallóközben található 110-112 tengerszint fölötti magasságban. Talaját erdőtlenített, berkes-, helyenként sós talaj képezi. Éghajlata meleg és száraz, a napsütés hosszantartó, a telek mérsékelten hidegek. A sok éves (1931-1960) átlagcsapadék 556 mm, az átlaghőmérséklet 10 fok. A községháza előtt áll egy nyári tölgy (Quercus robur), melyet 1896-ban ültettek a milléniumi ünnepségek alkalmából. A Pázmány kastély mögött létrehoztak egy természeti parkot, mely részben megmaradt napjainkig, 1955-ben és 1969-ben felújították. A parkban van elhantolva dr. Pázmány Zolták Fleki nevű kutyája. 1978-ban a kiszáradt egykori Cigánytó helyén községi parkot hoztak létre, mely kedvenc pihenő- és sétálóhelye a szilasiaknak.
A határ egyik érdekessége a Szilas-rét, feneketlen mocsarak színhelye száraz szigetekkel tarkítva. Ezekről a rétekről szinte semmilyen tudósítások nem maradtak fenn, annak ellenére, hogy viszonylag nagy területről van szó és ezek előfordultak Bogya, Megyercs, Gúta, Nemesócsa és Lakszakállas határaiban. Ebben a barátságtalan környezetben, ahol hemzsegtek a legyek, rovarok és különböző paraziták, éltek a halászok, vadászok, a mocsarak titkait ismerők és bujdosók. Az emberek többsége mérföldekről elkerülte ezeket a „réteket”. Csak az 1854 után, gróf Waldstein János által alakított Társaság a Csallóköz vizeinek szabályozására hozott gyökeres változást. Ezzel a beavatkozással nagy terjedelmű, kiváló termőföldre tettek szert, melyet felhasználtak gazdasági célokra. Ez az egyedülálló vad természeti jelenség teljesen elpusztult, ma már csak a Duna-ágak és a Kis Duna holt ágai emlékeztetnek az egykor misztikus tájra.

KUKTURÁLIS MŰEMLÉKEK

A község legjelentősebb műemléke a Dr. Pázmány Zoltán által 1905-ben épített szecessziós nyári kastély, melyet a Molnár Jánostól vásárolt telken épített. A kis épületben kezdetben a család csak a nyári hónapokban töltötte, amikor a város zaja elől ide menekültek. A kis építménynek csaknem négyszögletű alapja volt öttengelyes főhomlokzattal, melyet téglalap alakú ablakok tagoltak keretekben könyöklő- és szemöldökpárkánnyal gyámköveken és falsávok. Az eredeti főhomlokzat középső harmadik ablaka fölött van elhelyezve a Pázmányok címerének domborműve. Az udvari homlokzat közepén volt a kis bejárati faragott terasz, fedett, háromszög végződésű orommal. A teraszhoz mérsékelten ívelt egykarú lépcső vezetett, hasonló a két oldalán is. Az épületben egy nagy helyiség van, - a kastély tulajdonosának szobája-, gyermekszoba, konyha, kamra, folyosó, mellékhelyiségek, az épület alá van pincézve. Az összes helyiségben egyenes a mennyezet. Nyugdíjas korukban itt húzódtak meg, a professzor 1948-ban hunyt el. Felesége Pápay Ilona itt lakott 1952-ig, ezt követően a lakszakállasi plébániára költöztették, ahol rövid idő után elhunyt. Az átalakított kastélyban alapiskolát helyeztek el, (két tanterem és három osztály, 1956-ban átszervezték kétosztályosra). 1955-ben a kisebb helyiségben az óvoda kapott otthont. 1964-ben a kastélyt kibővítették négytengelyes toldaléképülettel, ezzel megfosztva építészeti sajátosságaitól. Áthelyeztek egy oldallépcsőt és eltávolították a faverandát. Modernizálták a kastély enteriőrjét. Az iskolán 1977-ben beszüntették a tanítást, azóta az épületben csupán az óvoda van. 1996-ban a kastély falán elhelyezték szőlősi, szilasi és laki Dr. Pázmány Zoltán emléktábláját.

1910 után Dr. Pázmány Zoltán a telek kastélyhoz tartozó északi részében átalakította a Molnárék régebbi házát lakásra a nagybirtok intézője számára, mert Pázmány doktor az év nagyobb részében nem tartózkodott itthon, ezért nem maradt ideje a családi birtok irányítására. A házban vendégszobák is voltak a család gyakori vendégei számára. 1945-ben az épületet a község szerezte meg és lakásokat rendeztek be az áttelepültek részére (Novák, Mikutík, Kollárik). 1948-tól az objektum egy részébe beköltözött a hnb, az efsz irodái, 1953-ban a hátsó részt átalakították kultúrházzá. 1960-ban az egykori szecessziós épületet lebontották és a helyén felépítették a hnb és a kultúrház épületét. A Molnár- házból létrejött intézői lakás L alakú földszintes épület volt, melynek két szárnyát egy tompa szög tartja össze. A négytengelyes főhomlokzatot téglalap alakú ablakok tagoltak keretekben ívelt felső résszel, szemöldök- és korona párkánnyal, valamint sarki falsávokkal tartja össze. A koronázó párkány fogazatos díszítésű volt. A rövidebb szárny pilléres nyitott folyosója az udvarra nézett. Az oldalszárnyon nem voltak építészeti jellegzetességek.

Ezzel az épülettel szemben áll az egykori szolgabírói hivatal épülete (80-as szám), melyet 1870-ben építettek. A szolgabírói tisztséget a Pázmány család néhány tagja is betöltötte (Tádé, János, Kálmán). 1945-ben ezeket a hivatalokat megszüntették és az épületből lakóház lett. A ház egy részében a cukrászda van. Az L alapú földszintes kéttengelyes épületet többször átalakították, pilléres nyitott folyosója az udvarra nézett.

A 176-os szám egy kúria, melyet Vendégh Dániel építetett 1849-ben. Az épületben kisebb átalakításokat végeztek, de még így is megőrizte csaknem eredeti állapotát, napjainkban is a család tulajdonában van. Az L alakú földszintes épületnek ma kéttengelyes főhomlokzata van, melynek nyitott folyosóra nyíló bejáratát befalazták. A főhomlokzatot ablakok tagolják keretekben szemöldök- és könyöklő párkánnyal gyámköveken. A sarkok falazott ormokkal végződnek két szellőző nyílással füles keretekben és kváderezett falsávok tagolják (a befalazott bejárati részt is). Az épületet téglából és vályogból építették. A gazdasági részt a 20. század elején építették, homlokzatait szellőző nyílások tagolják keretekben vakulatlan téglákból. A négy helyiségnek és a konyhának egyenes a mennyezete, a gazdasági rész fagerendás mennyezetű.

A szilas - réti határ Televény nevű dűlő északi részében 1870-ben Halász Pál lakszakállasi gazdag kocsmáros és gazdálkodó felépíttetett egy kisebb majort gazdasági épülettel(valószínűleg istállót). Halász azonban eltékozolta vagyonát, így az eladósodott birtokot eladta Molnár Jánosnak és feleségének Győri Máriának. 1921-1922-ben felépítettek egy 14x12 m alapterületű épületet, melyet a helyi lakosok kastélynak neveztek. Az épületnek egyszerű homlokzatai voltak négytengelyes főhomlokzattal félkör végződésű bejárati portáléval. A bejárat előtt volt egy magasított deszkákkal övezett betonterasz, melyre rövid lépcső vezetett. 1945-ben Molnáréktól birtokukat elkobozták és a megyeri Állami Birtokhoz csatolták. A kastélyban lakásokat rendeztek be az alkalmazottak részére. Az elmulasztott karbantartás következtében az épületek fokozatosan elárvultak, az enyészetnek estek áldozatul és 1980 táján leomlott a kastély is. Az épületből napjainkig megmaradtak az alapok, benőve bozóttal. 1994-ben Televényt megvásárolta a Dikácz család, a jövőt illetően merész terveik vannak. Mivel a községben soha nem volt templom, azért a hívők haranglábokat állítottak. A református harangtornyot a 19. század második felében emelték, 2001-ben és 2003-ban újították fel, ekkor kifestették. A négyszögletű építményt gúla tető fedi. A sarkokat eredetileg falsávok és keretek emelték ki, itt voltak elhelyezve a kerek végződésű hangnyílások. A haranglábon egy harang függ, melyet Isten dicsőségére 1929-ben öntettek a komotaui (Chomutov) Richárd Herold műhelyében a nemesócsai hívők a I. világháború idején hadi célokra elkobzott harang helyére. Az itteni kisharangot is hasonló célokra sajátították ki. A helyi harang eredetileg a nemesócsai református templomban függött és csak az ottani harang elkészítése után került vissza Szilasra. A római katolikus harangláb fából készült 1850 után. 1940 körül vaskonstrukcióra cserélték. A haranglábot 1994-ben festették utoljára, két rézharang függ benne. A kisebbet nagyjeszeni Jeszenszky Teréz készítette 1802-ben férjének assakürty Ghyczy Józsefnek és 1842-ben Zichy családból származó Rafael, János, Mihály, Anna és Jozefa gondoskodásával. A Szűz Máriának szentelt nagyobb harangot a szilasi róm. Kat. Hívők adományaiból 1929-ben öntötte a komáromi Dosztál Jakab. A Lakszakállas felé vezető út mellet lévő szürkemárvány alapzatú, öntöttvas korpuszú út menti keresztet Isten dicsőségére 1929-ben építette Kasza József és felesége Tonyai Mária, akik jómódú gazdák voltak a községben. 1995-ben a keresztet felújították, 2003-ban rendbe hozták a kerítést. Eredetileg már a 18. század második felében állt ezen a helyen egy fakereszt. A temető öntöttvas korpuszú központi keresztjét a 20. század elején állították. 1985-ben a kereszt felső részét betonnal erősítették meg. 2002-2003-ban felújították és a környékét virágokkal ültették be. A temetőben már a 19. század elején is állt egy fakereszt.

1994-ben a Barátság elnevezésű községi parkban felállították az I. és II. világháború áldozatainak emlékművét, melyet a lakszakállasi Nagy Ferenc készített a szilasi községi hivatal javaslatai alapján. Az alacsony emelkedő talpazaton van elhelyezve az emléktábla, melyre az I. világháború 11, és a II. világháború 10 áldozatának a neve van vésve. Az emlékműre 1996-ban elhelyezték a község címerét. Ugyanebben a parkban 1998-ban felállították a szürkemárványból készült obeliszk szerű 1848/49-es magyar szabadságharc emlékművét. 1999-ben a kultúrház falán emléktáblát helyeztek el a Csemadok megalakulásának 50.-ik évfordulóján (1949-1999).

NÉPI ÉPÍTÉSZET

A parasztházak eredeti egy vagy kéttengelyes főhomlokzata deszka orommal végződött és az utcára nézett. A parasztházak többségét megrongálta, vagy elpusztította az 1965-ös árvíz, mára azért csak néhány ilyen jellegű ház található. A 19. század második felében épült ilyen ház a 62-es számú, melynek kéttengelyes főhomlokzata volt és vályogtéglából készült. Homlokzatai egyszerűek voltak, fehérre meszelve. A ház eresze az udvarra nézett. A nyeregtető eredetileg náddal volt fedve, melyet az utóbbi időkben szilárd fedőanyaggal helyettesítettek. A házban három helyiség volt: tiszta szoba, konyha-pitvar és kamra, mely szükség esetén hátsó szobaként is szolgálhatott. A helyiségeket fagerendák támasztották alá, a mestergerendába be volt vésve az építő neve és az építkezés dátuma. A házhoz gazdasági épületek csatlakoztak ( istálló, félszer, stb.). A ház hosszú ideig rossz állapotban volt, ezért 2003-ban lebontották. Az újabb házakat a 20. század első felében építették, már téglából készültek és az előzőektől eltérően kéttengelyesek voltak, nyitott pilléres folyosójuk az udvarra nézett. A 199-es számú ház 1931-1932-ben épült, földszintes és L alakú. A kéttengelyes főhomlokzat kibővíti a bejáratot a nyitott pilléres folyosóra. A ház a Rákócz család tulajdona volt. Az 1950-es évek építkezései nem követték a parasztházak küllemét és hagyományait. Az eredeti gémeskutakat kerekesre cserélték.

 

A KÖZSÉG JELENTŐS SZEMÉLYISÉGEI

A régi csallóközi szilasi és laki Pázmány család a káptalani feljegyzések szerint már 1431-ben birtokolta a szilasi ősrégi birtokot. 1518-ban a királyi adományozás útján jutottak Laak alias Zakalos birtokába. Ebben a levélben, amely a pannonhalmi konventus levelét is tartalmazza megtaláljuk Pazmede Zewlews-t (Szőlős). De a budai páptalan 1518-ból származó iktató levele a többszáz éves lakhely alapján Pazman de Zilas néven említi. A család több tagja megyei és egyéb tisztségeket töltött be. Több esetben egyházi tisztségről is tudunk: Ferenc győri kanonok volt (1521). Pázmány János nemesi szék esztergomi érsekének érsekléli alispánja volt, vagy nádorhelyettes (1585, 1626, 1636), János, egy másik Pázmány szintén alispán volt Érseklélen és Komárom vármegye szolgabírója (1820), Tádé szintén Komárom vármegye szolgabírója volt (Zsigmond testvére), Kálmán (1833, 1894) a győri legfelsőbb bíróság bírója, az ítélőtábla bírója, Kornél Komáromban volt ügynök, Zsigmond (1880-1881), Komárom vármegye szolgabírója és ülnöke, pénztárnok és főszámvevő, aki Nemesócsán lakott. A család tagjai között találunk levéltárost, statisztikusokat, és ügyvédeket, stb.

A család és a község legjelentősebb személyisége szőlősi, laki és szilasi Dr. Pázmány Zoltán a jog és a filozófia doktora. Esztergom-Szentgyörgymezőn született, ahol az apja Pázmány Béla a prímási nagybirtok intézője volt. Anyja neve Kováts Róza. Középiskoláit Komáromban, Győrben és Esztergomban végezte. Rómában három éven keresztül a Gregoriánus Egyetem filozófia szakos hallgatója volt, Budapesten jogot tanult, ahol megszerezte a jogtudományi doktori rangot. Szabadkán jogi gyakornok-, Bácskatopolyán és Fiuméban királyi helyettes jegyző volt. 1896-tól Kecskeméten a Református Jogtudományi Egyetemen a római jog professzora, 1903-tól a római jog állandó professzora a Pozsonyi Jogtudományi Egyetemen, később a Pozsonyi Erzsébet Tudományos Egyetemen, magántanár Budapesten. Ezt követően jogot adott elő Budapesten, majd Pécsett, ahol a Jogi Fakultás dékánja és magnificus rektor volt. Sokéves tanári tevékenysége után nyugalomba vonult és váltakozva Budapesten (I., Attila út 29) és Szilason tartózkodott. Több nyelven beszélt: németül, franciául, olaszul, angolul, spanyolul és latinul, fordított portugál-, holland-, jiddis- és eszperantó nyelvből. Mint jogi papirológus és geneológus szerteágazó munkásságát népszerűsítette hazáján kívül külföldön is. A papirológia egyetlen magyar képviselője volt külföldön. Magyarországot 10 papirológiai konferencián képviselte. A római jog elveit a nemzetközi jogban is felhasználta és vitatkozott Magyarország igazságáról. Állandó kapcsolatot tartott külföldi tudományos társaságokkal, többek között Japánban és Amerikában is. A Ligák melletti nemzetközi tudományos kongresszusoknak előterjesztett angol és francia nyelven több nemzetközi jogi, ill. tudományos javaslatot. Néhányat ezek közül Brüsszelből elküldtek 37 asszociációs országnak megfontolás céljából. A Római Akadémia Arkádia-, a Szent István Akadémia-, Komárom vármegye főispánja, a Magyar Külföldi Társaság elnöksége-, a Turáni és a Nipponi társaság-, a Magyar Eszperantó Társaság tiszteletbeli elnöke-, a Háborús Polgári érem-, a német Mária Lovagrend és az olasz középkereszt Koronarend tulajdonosa volt. Több értékes jogi és genealógiai tematikájú könyvet írt: Rossmini Serbati tana az eszmék eredetéről (Budapest, 1890), Hipnotizmus (Győr, 1892), A haszonélvezet a római jogban (Kecskemét, 1901), Követelés feletti zálogjog (Kecskemét, 1903), A szilasi és laki Pázmány nemzetség (Pozsony, 1914), A római jog institúciói, Il diritto Romano in Ungheria, Az esperantó mesterséges világnyelv, Újabb adatok a papyrológiához, Családi regeszták, Acta archivii Pazmániai 1-2 (Pécs, 1928), L éloguence et nos univerzites, Romanistáink feladatai. Több tudományos cikk szerzője is. A méltatlanul elfelejtett tudós a szilasi temetőben nyugszik. Felesége: Pápay Ilona volt (1877-1952) a keresztrend tulajdonosa és a német Mária lovagrend hölgye. Közös sírban van eltemetve lányuk Carmen (1896-1947) is. Sírkövüket a komáromi Polvar kőfaragó késztette.

Pázmány Zsigmond (1806-1865), első komáromi alispán,, 1831-ben a pannonhalmi főapáttól adományba kapta a Komáromfüsön lévő birtokrészeket. Első felesége Sziklósi Szabó Rozália (1811-1833) volt, halála után házasságot kötött testvérével, Amáliával. A két testvér a győri alispán leánya. Harmadik felesége sárosfalvi Bittó Erzsébet volt. Sírkövét a komáromi Fellner Jakab készítette.

A szilasi temetőben a helyi történelem több neves képviselője van eltemetve. Csóka Gedeon (?-1950 körül), 1945-ig a község bírója. Pálffy József (1873-1950) és felesége Pálffy Mária (1852-1875) Pálffy Zsigmond (1918-1978) és felesége Gahil Mária (1926-1995) valamint a világhírű szlovák jégkorongozó Pálffy Zsigmond ősei és nagyszülei, az ismert negyedi református lelkész Végh Mihály felesége Kossa Johanna (1839-1926). Sírkövét a neves komáromi kőfaragó Komáromi Viktor készítette.

Szilason él Kollár Zsigmond is (1821-?), aki beállt katonának: 1841-ben közvitéz, 1843-ban hadfi, 1848. április 8-án harcos és tizedes a 2. Sándor gyalogezredben. 1848. augusztus 26-án átlépett a 7. gyalogzászlóaljba. Részt vett a Jellasics elleni harcokban. 1848. novemberében hadnaggyá léptették elő, 1848. november 22-én a lipot vár erőd felszabadító harcainál fogságba esett, de kiszabadította magát. 1849. május 13-án az újonc telepre osztották be. Végül főhadnagyi rangot kapott és a komáromi kórház egyik parancsnoka volt. A forradalom leverése után Szilason élt. Hasonlóan mint sok más honvédet, őt is üldözte az osztrák hatóság, ezért rákényszerült, hogy visszavonuljon gazdálkodni vidékre. Sorsa az Osztrák-Magyar kiegyezés után ismeretlen.